Válaszcsapást fontolgat Izrael
Az izraeli hadikabinet hétfő délután megtartotta a harmadik ülését is az iráni támadás óta.
„Nem teljesítettük küldetésünket. Örökké magammal hordom a fájdalmat” – fogalmazott a katonai hírszerzés vezetője.
A nyitókép illusztráció. Fotó: MAHMOUD ISSA / ANADOLU / ANADOLU VIA AFP
Benyújtotta lemondását hétfőn Aharon Haliva, az izraeli katonai hírszerzés vezetője, mert nem tudta megakadályozni a Hamász palesztin terrorszervezet támadását 2023. október 7-én.
Az izraeli hadsereg tájékoztatása szerint a vezérkari főnök elfogadta Haliva lemondását, és megköszönte neki a szolgálatát. A katonai hírszerzés távozó vezetője már nem sokkal a mintegy 1200 halálos áldozatot követelő terrortámadást követően közölte, hogy úgy érzi, őt terheli a felelősség, amiért az megtörténhetett.
Nem teljesítettük küldetésünket. Örökké magammal hordom a fájdalmat”
– vélekedett a vezérkari főnöknek küldött levelében a katonai hírszerzés vezetője, aki már másfél héttel a háború kitörése után felelősséget vállalt a történtekért. A katonatiszt bejelentette, hogy miután jelenleg gyakorlatilag már véget ért a gázai háború, úgy döntött, beváltja korábbi ígéretét, és lemond.
Haliva levelében állami vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazta a személyes felelősség meghatározására, amiért a Hamász támadása meglepetésként érte a katonai és a politikai vezetést.
„Izrael Állam, Izrael népe és a jövő nemzedékek érdekében meggyőződésem, hogy állami vizsgálóbizottság felállítása a helyes lépés, amely képes kivizsgálni és alaposan, elmélyülten, átfogóan és pontosan feltárni mindazokat a tényezőket és körülményeket, amelyek a súlyos eseményekhez vezettek” – közölte Haliva.
(MTI)
***
Ezt is ajánljuk a témában
Az izraeli hadikabinet hétfő délután megtartotta a harmadik ülését is az iráni támadás óta.
***
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Irán megduplázta hadgyakorlatait, hogy erőt demonstráljon a növekvő nemzetközi nyomással és regionális fenyegetésekkel szemben.
Az izraeli védelmi miniszter kijelentette, hogy Izrael lerombolja az Irán támogatását élvező jemeni felkelők stratégiai infrastruktúráját.
Az izraeli Moszad egyik legösszetettebb titkos művelete, amelyet több mint tíz éven át terveztek, 2024 szeptemberében lépett működésbe.